Még a dél-szláv háború szelében fogant írás, amiben ma is sok elgondolkodtató kérdés feszül.

 Csalog Zsolt

Kétszázharmincnyolc kérdőjel

Láttál már szétlőtt autóbuszt? Szétlőtt cipőgyárat? Szétlőtt elmekórházat? Szétlőtt nagymamát, unokával? Láttál már égő sétahajót? Égő lakótelepet? Égő olajfinomítót? Égő szociális otthont égő lakóival? Még csak tévében? De úgy is eléggé lenyűgöző látvány, nem?
Megnéztél már egy katonát, úgy komolyabban, közelről, tüzetesen? Tetszett mi? Daliás, férfias? Szeretnél te is olyan férfias lenni, olyan daliás?
Szeretnél katona lenni?
Láttál már főkatonát, közvetlen élőben? Irtó szép, nem? Snájdig? Fess? Délceg? Lehengerlő? El kell ájulni tőle: Már a tekintete is állati okos, nemde?
Láttál már békemenetet? Lehangoló látvány, ugye?
Láttál már szétlőtt békemenetet?
Szeretnél egy jó kis háborút? Melyik országgal? Vagy többel is? Megtámadjuk őket? No? Vagy ügyeskedjünk, mígnem majd ők támadnak meg minket?
Vagy polgárháborút szeretnél inkább?
Vagy nem igazán szeretnél egyiket sem? Reméled, hogy nem lesz se háború, se polgárháború? De miért ne lenne? Mi véd meg tőle? A katonák? A fegyverek, a minél több és minél korszerűbb hadiszerszám? Ha elegendő lesz majd belőlük, katonából meg fegyverből, akkor majd biztos, hogy nem lesz háború, se polgárháború? Végiggondoltad már ezt, szabad óráidban?
Ha Kamerunnak vannak katonái, ha sok-sok katonája van Kamerunnak, akkor kameruninak lenni jó? Vagy csak csádinak lenni rosszabb? Viszont, ha Csádnak is vannak katonái, ha sok-sok katonája van Csádnak is? Akkor mégis jobb csádinak lenni? Vagy csak akkor jobb csádinak lennie, ha Csádnak több katonája van, mint Kamerunnak? Hogyan lehetne megcsinálni, hogy csádinak lenni is jó legyen, meg kameruninak lenni is jó legyen? Vajon úgy hogy legyen rengeteg katonája Csádnak is, meg legyen ugyanolyan rengeteg katonája Kamerunnak is? Vagy esetleg úgy, hogy Csádnak se, meg Kamerunnak se legyen egy se?
Ha Spanyolországban annak idején nem lett volna egyetlen puska se, vajon lett volna olyan, hogy spanyol polgárháború? Ha Németországnak anno nem lett volna katonája, de egyáltalán egy szál se, gondolod, hogy akkor is megüzente volna a Világnak a második világháborút? Ha katonák hiányában nem üzente volna meg, az rosszabb lett volna a Világnak? Vagy jobb? Vagy mindegy lett volna neki? És Németországnak, a németeknek? Rosszabb? Jobb? Nyóc? Ha most Jugoszláviának nem lenne se katonája, se fegyvere, szegénynek, akkor – stb.?
Jó dolog az, hogy Kamerunnak tankjai vannak? Meg hogy Csádnak is vannak? Hogy Romániának? Jugoszláviának? Iraknak, Iránnak, Pakisztánnak, Indiának, Venezuelának és Bolíviának? Ugye eléggé úgy tűnik, hogy rossz dolog? Badarság ezektől az országoktól, hogy tankokat tartanak? Meg még hozzá veszélyes is? Netán önveszélyes?
A mi helyzetünk viszont egészen más, kivételes, ugyebár?
Mitől is?
Szerinted miért nincs most itt háború? Mert vannak tankjaink? Ha nem lennének tankjaink, háború lenne? Ki háborúzna, kivel?
Szerinted elemi jogunk, hogy tankjaink lehessenek? Vagy egyenesen kötelességünk, hogy tankokat tartsunk? Kivel szemben kötelességünk? Önmagunkkal? Gyermekeinkkel, unokáinkkal szemben? Netán szomszédainkkal szemben? Szerinted racionális alapzaton megfogalmazható igényünk, hogy tankokat vásároljunk és tenyésszünk?
A honvéd a hont védi? Ha nem védené, a hon védtelen lenne? Mi jobb egy honnak, ha védik, vagy ha nem védik? Melyik hon polgárai boldogabbak, a védett vagy a védtelen honé? A védett hon védett? A védtelen hon védtelen?
Szereted-e, ha szorgos munkád gyümölcsét – a szalámit, a kukoricát, az úszódarut, az uborkát, az olajszivattyút, a rokkantkocsit, a fotóalbumot, a fájdalomcsillapítót, a szoftvert – eléggé drága külhoni piacokon fegyverekre cserélik, rakétára, rohamkocsira, lopakodó bombázóra, nehézágyúra, harci gázra, hogy legyen erős hadseregünk a te két dolgos kezed tiszteletere méltó munkájából? Hogy úgy aztán már nyugodtan folytathasd békés tevékenységedet, csinálhasd a szalámit, a kukoricát, az úszódarut, az uborkát, az olajszivattyút, a rokkantkocsit, a fotóalbumot, a fájdalomcsillapítót, a szoftvert, az aranyér elleni kenőcsöt tovább, hogy aztán második menetben legyen még erősebb hadseregünk, még több rakétánk, nehézágyúnk, rohamkocsink, lopakodó bombázónk?
Örülsz, hogy – amúgy: szeretett – hazád az iskolai kréta megspórolt árán ágyúkat fog vásárolni? (Vagy minek a megspórolt árán akarja vásárolni az ágyúkat?) Ha most ágyúkat veszünk, és nem iskolai krétát, milyen ország leszünk tíz év után? Húsz év múlva? Ötven év múlva? És ha száz év múlva kicsit azért már másmilyen ország leszünk, azért leszünk kicsit már másmilyen ország, mert még ötven én múlva is ágyúkat fogunk vásárolni kréta helyett? Vagy attól leszünk másmilyen ország száz év múlva, hogy ötven év múlva már krétát fogunk venni az iskoláinknak, nem pedig ágyúkat a katonáinknak? Mi lenne, ha már most is inkább krétát vásárolnánk, és nem ágyúkat?

Ugyebár te paradicsompürét gyártasz a paradicsompürégyárban, ez a szakmád? Szép szakma; szereted a szakmádat? És kiszámoltad már, hogy mennyi paradicsompürét kell csinálj ahhoz, hogy az árából vásárolhasson a hazád egy szép új tankot? Kiszámítottad, hány év alatt tudsz ennyi paradicsompürét csinálni?

Ha tizennégy évi szakadatlan és megfeszített munkád gyümölcseként meglesz a szép, új tank, csak álljon szépen a laktanyaudvaron és csendesen amortizálódjon? Akkor minek dolgoztál? Vagy hogy háborúba menjen az a tank, és kilőjék, akkor minek dolgoztál?

Ha meglesz majd az a szép, új tank, te szépen tovább melózol, csinálod tovább lankadatlanul a paradicsompürét – miért? Hogy mire elavul a szép, új tankunk, vagy esetleg kilövik, lehessen venni helyette még szebb, még újabb tankot? Ezért fogsz újabb tizennégy évig paradicsompürét csinálni? Vagy akár tizenkilenc évig is, ha addigra már modernebb, még drágább tankok lesznek divatban?

Nagyon szeretsz paradicsompürét csinálni?

Téged megkérdeztek, hogy amikor eladják a paradicsompürét, amit csináltál, mit vegyenek a befolyt pénzen, iskolai krétát-e, avagy tankot? És te azt mondtad, hogy tankot? Vagy meg se kérdeztek? És te ezt tűrted?

Megfigyelted már, ahogy piciny ovisok, aprócska leánykák és fiúcskák szexuális játékot játszanak, próbálgatják a nemiségüket? Hánytatóan undorító, nem? És láttad már, ahogy a kicsinyek, pöttömnyi férfipalánták, de nemegyszer szöszke leányok is, háborúsdit játszanak? Ahogy játékfegyverekkel – mintegy – öldösik egymást, készülve a felnőtt-létre, kóstolgatva gyönyörű nembeliségüket? Meg kell őket zabálni, olyan bájosak, nemdebár?

Van a kisfiadnak szikrázó-kelepelő, fröccsöntött-műanyag géppisztolya? Fantasztikus találmány, hát nem? Vissza tudsz emlékezni mikor, kitől, hogyan kaptad az első játékpuskádat? Boldog érzés volt, ugye? Utat mutatott neked a felnőtt lét felé? Máig tartó örömöd, hogy akkor kaptad? Hogy utat mutatott, máig tartót? Jó utat mutatott?

A szikrázó-kelepelő, fröccsöntött-műanyag géppisztollyal, amit a kisfiadnak vettél, te is utat mutattál neki a felnőtt lét férfias világa felé? Öröm volt neked is, hogy vetted neki azt a fröccsöntött izét? Hogy mutattál? A következő karácsonyra megint veszel neki? Még modernebbet? Vagy csak a haragosod idióta kölykének veszel, aki bedobálta az ablakod üvegét? Vagy épp azért: annak se? Vagy mind a kettőnek? Hogy ha majd apányivá cseperednek, tudjanak vele bánni? A felnőtt puskájukkal, amellyel immár fognak tudni bánni, kit fognak majd lelőni? Egymást? Mást? Örülsz majd neki?

Voltál már úgy, hogy szívesen megöltél volna valakit – például egy rácot, egy mócot, egy zsidót, egy niggert, egy kurdot, egy ruszkit, egy indiánt, egy palesztint, egy tirpákot, egy oláhcigányt, egy luxemburgit vagy egy magyart? Hogy miután kinyomtad a szemét, elontottad a beleit, még ronggyá is lyuggattad volna, spenóttá is tapostad volna az illető egyént valamely lánctalpas járművel? Ismerős érzés? Meg is tetted volna csak épp nem volt nálad lyuggató, meg lánctalpas jármű? Így utólag: nagy baj, hogy nem volt?

Volt úgy, hogy volt? Úgy értem: öltél már embert? Finom volt? Kurvára élvezted? Még?

Előfordult már, hogy szerettél volna feltámasztani valakit, akit megöltek? Sikerült?

Akart már valaki téged megölni? Klassz volt, ugyi?

Mit gondolsz, jó katonának lenni? Tapasztaltad? Láttad? Olvastad? Elképzelted? Gyöngy-élet? Dicsőség? Kibaszott nagy kielégülés?

És katona-anyának jó lenni? Katona-feleségnek? Katona testvérének? Katona gyerekének? Dicsőség? Gyöngy-élet? Kibaszott nagy kielégülés?

Magamat is kérdezem ugyan odalennék-e a megtiszteltetéstől, vajon lobogna-e bennem az egeket nyaldosó lelkesedés, ha teszem azt a jövő héten berántanának hazát védeni? Vagy motoszkál-e, formálódik-e bennem a szándék, hogy önként jelentkezzek a seregbe? És te? Benned motoszkál? Lobog? Avagy fakadnál-e harsány hejehujára, ha a fiadat vinnék? Vagy már megszoktad az effélét, belefásultál, mindössze ásításra ingerelne a csömörig ismétlődő aktus? Vagy már beszerezted szerettednek a protekciós felmentést, a hamis orvosi papírt, a diliflepnit, hogy megússza? És akkor így már ragaszkodsz hozzá, hogy a szomszédod fiát, apját, tesóját, férjét, szeretőjét vigyék, és tanítsák egyszerre lépni, laposkúszni, géppuskát szétszedni-összerakni, kaszárnyafolyosót felmosni, gázálarcot viselni és lőni, lőni, lőni? Mert te csak így érzed magad biztonságban? Hm?

Mire való a katona? Hogy megvédjen téged? Mitől? A másik katonától? Akkor mire való a másik katona? És mindösszesen mire valók a katonák?

Vagy arra való a katona, hogy megvédje magát? Kitől? A másik katonától? Amely „másik” katona mire való akkor?

Vagy arra való, hogy előre nyomuljon? Hová? Meg a „másik” katona is arra való? Az meg hová kell hogy előre nyomuljon? (Nem lehetne ezt valamelyest egyeztetni?)

Vagy arra való a katona, hogy hátra nyomuljon, szóval hogy visszavonuljon? Ezért veszel neki fegyvert, a pénzeden? Vagy hát akkor miért veszel neki fegyvert?

Arra való-e a katona, hogy megakadályozza a vérontást? És ha nem lenne katona, mitől lenne vérontás?

Vagy egyszerűen csak arra való a katona, hogy kifolyassa a hordóból a borodat, hogy belehugyozzon a levesestálba, hogy rászarjon az ablakpárkányra, hogy kapcát tépjen a függönyödből, hogy véresre bassza és megfertőzze a lányokat és csodaszépen masírozzon a főtéren? De ehhez minek neki puska? Csak hogy mindnyájunk örömére szitává lője vele a szélkakast a tetőn? Hogy lepuffantsa a rizspintyedet a kalickában? Na meg hogy kellőleg féljél tőle, hogy belerottyants a nadrágodba?

Szeretsz belerottyantani a nadrágodba?

Durva vagyok? Én??

Kedves, akárki nőnemű, mondjuk polgártársnőm: gyalázott már meg téged katona? Vagy más kérdés: szültél már katonának valót? Biztosan örültél, hogy szülted, tök oké – de annak is örültél, hogy katonának való? Vagy csak bosszúból örültél, amiért hogy úgyis az a valagrészeg katona csinálta? Vagy: még így sem tudtál örülni neki? Netán: még annak se, hogy megszülted?

Vagy ne izélgesselek, hiszen már régen belenyugodtál, hogy a Világ ilyennek van kitalálva? Miért nyugodtál bele? Biztos, hogy egészen belenyugodtál? Perújrafelvétel?

Figyelj, embertársam, neked is feltűnt már, hogy legharsányabban röhögni a katonák tudnak, a legrémisztőbben, szóval a legférfiasabban ordítani is éppen ők, meg a leghangosabban fingani is pont a katonák tudnak? De akkorát ám, hogy a fülemüle holtan pottyan le az ágról – és azért ez nem semmi, azért ez egy eléggé tiszteletere méltó dolog, vagy nem?

Meg aztán észrevetted már azt is, hogy a történelem hadvezérei és honvédelmi miniszterei, akikről az iskolában tanultunk, úgyszólván egytől-egyig seggfejek voltak, szerencsétlen ütődöttek, vagy éppenséggel sötét kalandorok? Tíz közül ha háromra érdemes tisztelettel emlékeznünk – vagy csak kettőre? Vagy egyre maximum? És miért gondolod, hogy a mostaniak mások?

Hiszed az Istent? És azt azért hiszed, hogy az ötödik parancsolatnak nincsen köze ezekhez a dolgokhoz? Vagy csak annyi köze lenne, hogy drukkolsz: sikerüljön végre már felszerelnünk a hadseregünket elégséges számú és megfelelően képzett tábori lelkésszel? Mért, hát mire alapozod a nézetet, miszerint a fegyvereket megáldó pap különb lenne a köztéri faszmutogató szatírnál avagy hogy nem szimplán egy szarházi huncut?

Nem hiszel Istenben? Akarsz majd az óvóhelyen, a lövészárokban, a tank hasában megtanulni vonyítva imádkozni?

Azonnal abbahagyom, csak még egyet: észnél vagyunk mi? Én, te, ők? Nem kéne egy jókorát újítanunk?

Kérdeztelek – válaszolsz?

Mostanában fut a rádióban. Mingyá megmondjuk, hogy melyik számra gondolt. A 0-ra! 

Aha. Hallgatom a Kossuthot. Miért kell már negyed 8-kor hülyének nézni az embereket. Persze, hogy a nullára gondoltam, hiszen ennyi darab ilyen típusú autót fogok venni. Végülis eltalálták. 

Értem én, hogy figyelemfelkeltés meg satöbbi, de lehet kreativan, értelmes ember módjára is hirdetni. Csak ugye, ahhoz energia meg gondolkodás kell. A szerencsétlen megrendelő meg ezt jól benyalta. (Igazából az is lehet, hogy a szerencsétlen megrendelő maga is debil.) 

Szóval lehet a reklám figyelemfelhívó (pl. debil), meg lehet olyan, ami el is ad. No, mostanában a hirdetések legnagyobb része nem az utóbbi fajta.